Megkerülhetetlen tényező lett Brüsszelben Orbán: ott már szinte mindenki az „ő kottájából játszik”

Nagyon aggódik a Zöldek frakcióvezetője.

Nagyon nem nézik jó szemmel, hogy az Európai Bizottság kizárja a kínai cégeket az orvostechnikai közbeszerzésekből.
Az Európai Unió rendre a világ legnyitottabb piacaként tünteti fel magát,
Ezt is ajánljuk a témában
Nagyon aggódik a Zöldek frakcióvezetője.
valójában azonban egyre inkább protekcionista intézkedésekhez folyamodik, ami a kettős mérce tipikus esete
– jelentette ki Kuo Csia-kun, a kínai külügyminisztérium szóvivője pénteken, a pekingi tárca szokásos sajtótájékoztatóján.
A szóvivő annak kapcsán szólalt meg, hogy
az Európai Bizottság kizárja a kínai cégeket az ötmillió eurónál nagyobb értékű orvostechnikai közbeszerzésekből,
válaszul arra, hogy Peking korlátozásokat vezetett be az uniós vállalatokkal szemben.
Kuo Csia-kun elmondta, hogy Kína továbbra is elkötelezett a magas szintű nyitottság mellett, támogatja a piacgazdaság elveit és a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályainak betartását, valamint a kereskedelmi viták párbeszéden és egyeztetésen alapuló rendezését szorgalmazza.
Hozzátette:
Kína elvárja, hogy az uniós fél betartsa piacnyitási vállalásait és a WTO szabályait, továbbá tisztességes, átlátható és diszkriminációmentes üzleti környezetet biztosítson a kínai vállalatok számára.
Peking a jövőben is a kínai-uniós gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok kiegyensúlyozott és stabil fejlődésére törekszik, és határozottan védi a kínai cégek jogos érdekeit.
(MTI)
Nyitókép forrása: Martin Bertrand / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP